Vizuális rendszerek disztribútora

Általános Szerződési Feltételek(ÁSZF) , Adatvédelmi és felhasználási feltételek

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Általános Szerződési Feltételek
(továbbiakban: ÁSZF)

 

 

1. Az Általános szerződési feltételek célja, tárgya
Jelen ÁSZF -et az Avian Systems Kft., mint Szállító bocsátja ki, azzal a céllal, hogy a közte és a Megrendelői közötti folyamatos együttműködés feltételeit egységes formában rögzítse. Jelen ÁSZF tárgya tehát kivétel nélkül minden egyes ügylet, mely a felek között jelen ÁSZF hatálya alatt jön létre.
Az Avian Systems Kft. szállításai és szolgáltatásai – ha az Avian Systems Kft. és a vele szerződő fél (továbbiakban: Megrendelő) írásban kölcsönösen másként nem állapodik meg - kizárólag a jelen ÁSZF rendelkezései alapján teljesülnek.
Az ÁSZF alapján létrejövő szerződés módosítására kizárólag írásban, a Megrendelő és az Avian Systems Kft. közös megegyezése alapján kerülhet sor. Ha az Avian Systems Kft. és a Megrendelő írásban másként nem állapodik meg, úgy a jelen ÁSZF–et kell alkalmazni az Avian Systems Kft. szállításaira és szolgáltatásnyújtására abban az esetben is, ha a Megrendelő saját kidolgozott általános szerződési feltételekkel rendelkezik.

 

2. Árak
Az árak mindig az Avian Systems Kft. által megküldött ajánlat szerint – az Avian Systems Kft. megjegyzéseivel együttesen – érvényesek.
Az Avian Systems Kft. a termék ismertetőiben és prospektusaiban megadott ajánlataihoz nincs kötve, azok feltételei az Avian Systems Kft. beszállítóinak szállítási feltételeiben bekövetkező változások alapján módosulhatnak.

 

3. Megrendelések, visszaigazolások
Megrendelő termeket vagy szolgáltatást írásban – elektronikus módon – Interneten keresztül vagy e-mail útján -, továbbá szóban vagy telefonon és faxon rendelheti meg. Az Avian Systems Kft. bizonyos megrendelések esetén kérheti a Megrendelőtől, hogy a szóban vagy telefon útján, illetőleg elektronikus módon tett megrendelését írásban, cégszerűen aláírva erősítse meg. Megrendelő a megrendelésben adja meg az elvégzendő munka leírását. Kétség esetén az Avian Systems Kft. a megrendelés kiegészítésére hívja fel a Megrendelőt.
Amennyiben az Avian Systems Kft. a szóban vagy elektronikus módon tett megrendelés írásbeli megerősítését kéri, úgy a szerződés Megrendelő e nyilatkozatának Avian Systems Kft. általi átvétele napján jön létre, az írásbeli közléseknek megfelelő tartalommal. Az Avian Systems Kft. egyes megrendeléseket, a megrendelt munka fajtájára, illetőleg más egyedi tulajdonsága alapján egyedi megrendelésként – egyedi megrendelés – kezel. Egyedi megrendelés esetén az Avian Systems Kft. a megrendelést írásban visszaigazolja, a munkavégzés feltételeit ugyancsak írásban közli Megrendelővel. A Megrendelővel a megrendelésre küldött dokumentumban közli, hogy megrendelését egyedi megrendelésként tartja nyilván.
Avian Systems Kft. a Megrendelő részére ajánlatban közli az áruszállítással kapcsolatos alapvető feltételeket. Avian Systems Kft. az ajánlatban jogosult meghatározni, hogy ajánlatát mennyi ideig tartja fenn. Amennyiben az Avian Systems Kft. ezt megteszi, Avian Systems Kft. ajánlatához a megjelölt határnapig – feltéve, hogy a megrendelések a megadott határnapig Avian Systems Kft. részére visszaérkeztek – kötve van. Avian Systems Kft. fenntartja a jogot, hogy mind az ajánlat műszaki tartalmát, mind az árat megváltoztassa, amennyiben a szerződés teljesítéséig rajta kívül álló körülmények ezt indokolttá teszik. Ilyen körülménynek minősül kifejezetten az ajánlat közlését követően bekövetkezett, 1,5 százalékot meghaladó árfolyamváltozás, vagy a gyártói termék- és árváltozás. A gyártói termékváltás esetére Avian Systems Kft. fenntartja a jogot az előd- vagy utómodell szállítására.

A megrendeléssel Megrendelő az Avian Systems Kft. ajánlatát elfogadja.
Amennyiben Megrendelő az Avian Systems Kft. ajánlatához képest módosításokat eszközölt a megrendelésben, a Megrendelő módosításai csak akkor válnak a szerződés részévé, ha azokat az Avian Systems Kft. – a módosítás visszaigazolásával – elfogadja. Ennek hiányában a felek között nem jön létre szerződés. Megrendelő megrendelései az Avian Systems Kft. részére az Avian Systems Kft. által kiadott visszaigazolással, a visszaigazolásban hivatkozott számú megrendelésben foglalt tartalommal válnak kötelező erejűvé, az ajánlat és a visszaigazolás közötti esetleges eltérés esetén a visszaigazolás az irányadó.
az Avian Systems Kft. jogosult a létrejött szerződéstől egyoldalúan elállni, amennyiben a Megrendelő hitel, illetőleg fizetőképességét cáfoló tények merülnek fel, így különösen, ha Megrendelő ellen csőd vagy felszámolási eljárás megindítására került sor.
Avian Systems Kft. által kiállított megrendelés-visszaigazolás szerződést keletkeztet a felek között. Amennyiben a szerződés létrejöttét követően Megrendelő bármilyen okból egyoldalúan eláll a szerződéstől - az Avian Systems Kft.-nek a szerződésszerű teljesítés előkészítése kapcsán felmerült teljes kára megtérítése mellett - bánatpénz fizetésére köteles, melynek összege a megrendelés összértékének 10 százaléka.

 

4. Szállítási határidő
A szállítási határidő az Avian Systems Kft. által kibocsátott – az ajánlat alapján kiadott – visszaigazolásban megadott határidő. A szállítási határidő kötelezi Avian Systems Kft.-t a visszaigazolásban meghatározott időszak szerinti szállításra. Az áru átadás-átvétel késedelméért a felelősséget, és annak jogkövetkezményeit az a fél viseli, akinek felróható hibájából az bekövetkezik.
Amennyiben a megrendelés teljesítéséhez Avian Systems Kft. -nek a Megrendelőtől további információra van szüksége, a kért információkat Megrendelő az Avian Systems Kft. írásbeli kérését követő 2 munkanapon belül köteles megadni. A késedelem a szállítási határidő késedelemmel arányos meghosszabbodását eredményezi.
Olyan szállítási és teljesítési késedelmek miatt, amelyek elháríthatatlan külső ok (vis major) hatására következtek be, az Avian Systems Kft. nem vállal felelősséget.
Avian Systems Kft. jogosult – előzetes értesítést követően – részszállításokat teljesíteni, Megrendelő köteles a részszállításokat elfogadni.
Amennyiben a megrendelt és visszaigazolt árut a visszaigazolásban szereplő határnapig Avian Systems Kft. felróhatóan nem szállítja le Megrendelő részére, Avian Systems Kft.-nek 5 (öt) munknap áll rendelkezésére türelmi időként a Szállítás pótlására. Amennyiben Avian Systems Kft. a fenti határidő leteltét követően sem szállít Megrendelő részére, Avian Systems Kft. Megrendelő írásbeli kérésére köteles a késedelem idejére a megrendelt áruval funkcionálisan azonos más terméket biztosítani Megrendelőnek.
Az Avian Systems Kft. által közölt munkamegkezdés és befejezés időpontjai tájékoztató jellegűek, melyek az Avian Systems Kft. beszállítói és alvállalkozói teljesítéseinek, valamint egyéb, előre nem látható körülmények következtében módosulhatnak. A tájékoztató jellegű időpontokhoz képest a munkák késedelmes megkezdéséből, illetve befejezéséből eredő károkért az Avian Systems Kft. felelősséget nem vállal.
az Avian Systems Kft. köteles minden tőle joggal elvárható intézkedést megtenni, hogy az eredeti munkamegkezdési és befejezési határidőt betartsa. Ha az Avian Systems Kft. a munkák megkezdésével a közölt időponthoz képest több, mint 6 (hat) hetes késedelembe esik, úgy a Megrendelő minden következmény nélkül egyoldalúan elállhat a szerződéstől.

 

5. Áruátvétel
A megrendelt áruk esetén az áru átvételének helye a visszaigazolásban meghatározott hely. Amennyiben helyszínre történő kiszállítást kér az ügyfél, az alábbi díjakat számoljuk fel: Budapest területén nettó 4.000.- Ft, Vidéki kiszállítás esetén nettó 120.-Ft/km. Nettó 800.000.-Ft. értékhatár felett díjmentes a kiszállítás. Futárral történő kiszállítás esetén egyedi árakat alkalmazunk. A rendelt áruk átadásáról legkésőbb a szállítási határidő lejártáig Avian Systems Kft. értesíti a Megrendelőt, a pontos kiszállítási időpontot Megrendelő és Avian Systems Kft. képviselője köteles egyeztetni. Megrendelő köteles az áru átadását az Avian Systems Kft.-nek az áru beérkezésére vonatkozó értesítését követő legkésőbb 8 (nyolc) napon belül lehetővé tenni, és legkésőbb az átadás-átvétel időpontjáig írásban cégszerűen közölni Avian Systems Kft.-vel az áru átvételére jogosult megbízottja nevét. Amennyiben Megrendelő a fenti kötelezettségének nem tesz eleget, Avian Systems Kft. jogszerűen teljesít a Megrendelő üzlethelyiségében, telephelyén található alkalmazottnak. Nem minősül szállítói késedelemnek, ha a szállítási határidő lejártát megelőzően tett, az áru beérkeztére vonatkozó értesítés ellenére a kiszállítás Megrendelőnek felróható okból nem jön létre
A megrendelt termékek leszállításakor a leszállításra kerülő tételek átadás-átvételekor Megrendelő, illetve az általa megbízott személy az áru átvételét átadás-átvételi jegyzőkönyven vagy szállítólevélen – Megrendelő cégbélyegzőjével és a megbízott személy aláírásával – igazolja. Az átadás-átvételi jegyzőkönyv vagy szállítólevél két példányban kerül kiállításra, amelyből 1 (egy) példány a Megrendelőt, 1 (egy) példány az Avian Systems Kft. -t illet. A jegyzőkönyv vagy szállítólevél hitelesen igazolja, hogy az áru a Megrendelő részére átadásra került, és Avian Systems Kft. jogosult a számlakiállításra.
Amennyiben az áru átvétele az áru beérkezésére vonatkozó Avian Systems Kft.i értesítést követő 8 (nyolc) napon belül Megrendelőnek felróható okból késedelmet szenved, Megrendelő további 5 (öt) naptári nap póthatáridőn belül jogosult az átvételi akadályt elhárítani, és az árut átvenni. A póthatáridő leteltét követően Avian Systems Kft. jogosult kötbért felszámítani, amely a késedelmet szenvedő áru szerződés szerinti értékének fél (0,5) százaléka naponta.
Az eredeti szállítási napot követő harminc (30) naptári napot meg nem haladó átvételi késedelemig az Avian Systems Kft. nem jogosult a szállítási kötelezettségétől elállni. Harminc (30) naptári napot meghaladó késedelem esetén az Avian Systems Kft. jogosult a szállítási kötelezettségétől elállni, és meghiúsulási kötbért felszámolni. A meghiúsulási kötbér és a felszámítható késedelmi kötbér maximum mértéke egyaránt tizenöt (15) százalék, egy tételre azonban a késedelmi és a meghiúsulási kötbér közül csak az egyik számítható föl. Megrendelői késedelem ill. meghiúsulás esetén Avian Systems Kft. jogosult a kötbéren túlmenően felmerült kárait Megrendelővel szemben érvényesíteni, Avian Systems Kft. azonban nem jogosult az elmaradt haszon tekintetében kártérítési igénnyel fellépni.
Amennyiben a megrendelt termékek rendeltetési helyére való beépítése Avian Systems Kft. feladata, Megrendelő köteles biztosítani az ehhez szükséges infrastrukturális feltételeket, valamint a helyszínt. Amennyiben a beépítési helyszín a Megrendelő és az Avian Systems Kft. által előzetesen írásban egyeztettet időpontban nem áll az Avian Systems Kft. rendelkezésére, Avian Systems Kft. a kiszállási és a munkadíjat jogosult Megrendelő felé kiszámlázni. Ha az installáció bontási munkálatokkal jár, az építészeti helyreállítás Megrendelő kötelezettsége.
A szállítás teljesítésekor ill. utána észlelt esetleges mennyiségi és minőségi kifogásait a Megrendelő Avian Systems Kft. felé érvényesíteni kizárólag írásos formában, és az átadást-átvételt követő 48 órán belül jogosult.
Az átadás-átvételre a munkavégzés helyszínén kerül sor. Avian Systems Kft. az elvégzett munka átvételével megbízott személyt a Megrendelő e feladatra kijelölt olyan képviselőjének tekinti, aki a munka átvételén túl, az átadás-átvétellel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére is jogosult. Amennyiben az átadás-átvételre a Megrendelő által megjelölt helyen kerül sor, úgy az elvégzett munkával kapcsolatos későbbi reklamációt Avian Systems Kft. nem fogad el.
Megrendelő köteles az átadás-átvétel időpontjában az átvett munkák tekintetében az átvételkor szemrevételezéssel észlelhető minőségi kifogásait megtenni, és az Avian Systems Kft. -vel közölni. Felek az átadás-átvételt követően, amennyiben a Megrendelő nem élt kifogással, Avian Systems Kft.a számlát az elfogadott árajánlat szerint elkészíti és átadja Megrendelőnek.
Megrendelő az átadás-átvételt követően kizárólag a szemrevételezéssel nem észlelhető hibák (rejtett hiba) miatt élhet minőségi kifogással a munkára és a használt anyagokra vonatkozó kötelező jótállási – illetőleg garanciális időn belül. Rejtett hiba esetén az Avian Systems Kft. A munkavégzéshez használt anyagot megvizsgálja a tekintetben, hogy az minőségileg megfelel-e a gyártó által írt minőségi követelményeknek. Avian Systems Kft. kizárólag abban az esetben tartozik felelősséggel, ha a termék az átadás-átvétel pillanatában nem felelt meg a gyártója által írt műszaki feltételeknek.

 

6. Fizetés
Avian Systems Kft. jogosult a számlát a leszállított termék átvételét igazoló Átadás-átvételi jegyzőkönyv vagy szállítólevél alapján, a visszaigazolásban meghatározottak szerint kiállítani. Megrendelő köteles az Avian Systems Kft. által kiállított számlában meghatározott határnapig az áru ellenértékét megfizetni.
Avian Systems Kft. a nagy értékű eszközök, berendezések finanszírozása érdekében jogosult előlegszámlát kiállítani, amely az eszközök, berendezések vételárának 50%-a. Az előlegszámla kiegyenlítése a számlán szereplő fizetési határidőig esedékes.
Megrendelői fizetés akkor tekintendő teljesítettnek, ha a teljes összeg az Avian Systems Kft. bankszámláján jóváírásra vagy házipénztárába befizetésre került. A számla kiegyenlítéséig a termék az Avian Systems Kft. tulajdonát képezi.
Megrendelő köteles fizetéskor a rendezésre került számla számát megadni.
Amennyiben Avian Systems Kft. a termékek beszerzésén és szállításán kívül más szolgáltatást is teljesít (pl. beépítés, telepítés, kivitelezés), a termékek, eszközök beszerzéséről azok szállításakor jogosult részszámlát kiállítani. Avian Systems Kft. akkor is jogosult a résszámla kiállítására, ha a beszerzett termékeket, eszközök szállítására a Megrendelő kérésére vagy késedelme miatt a szerződésben meghatározott szállítási határidőt követően kerül sor. Ilyenkor a termékek, eszközök felelős őrzéséről Avian Systems Kft. gondoskodik.
Amennyiben a szállítást követő kivitelezési munkálatok Megrendelő kérésére vagy késedelme miatt nem teljesíthetők az eredeti szerződéses határidőre, az Avian Systems Kft. jogosult a készültségnek megfelelő mértékű részteljesítésre és számlázásra.
A felek megállapodhatnak, hogy Megrendelő a vételárat meghatározott időpontokban, több részletben fizeti meg, és a terméket a vételár teljes kiegyenlítése előtt neki átadják (részletvétel).
Amennyiben Megrendelőnek Avian Systems Kft. -vel szemben tartozása áll fenn, Avian Systems Kft. jogosult a Megrendelő ellenkező értelmű meghagyása ellenére is a kifizetéseket először a korábbi adósságokra – azon belül is először a kamatokra - elszámolni.
Megrendelő nem jogosult a Ptk. (2013. évi V. tv.) 6:49. §-a szerinti beszámításra.
Amennyiben a Megrendelő olyan mértékű fizetési késedelembe esik, hogy egy adott számla ellenértéke az esedékességet meghaladó 5 (öt) naptári nap türelmi idő elmúltával sem kerül az Avian Systems Kft. bankszámláján jóváírásra, az Avian Systems Kft. jogosult a késedelmesen teljesített összegre az esedékességet követő hatodik naptól a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresével késedelmi kamatot felszámolni.
Ha a fizetési késedelem mértéke meghaladja a 15 (tizenöt) napot, Avian Systems Kft. jogosult az árukiszállítást Megrendelő irányában szüneteltetni, 30 (harminc) napot meghaladó fizetési késedelem esetén pedig Avian Systems Kft. jogosult a szerződéstől elállni.
Részletvétel esetén amennyiben a Megrendelő az aktuális részletet annak esedékességekor nem fizeti meg, Avian Systems Kft. megvonja a részletfizetési kedvezményt, ezzel a teljes összeg esedékessé válik. A részlet megfizetésének első ízben való elmulasztásakor Avian Systems Kft. írásban, 8 napos póthatáridő tűzésével felhívja a Megrendelőt a teljesítésre. A nem teljesítés, illetőleg bármely további részlet elmaradása a részletfizetési kedvezmény azonnali megvonását vonja maga után.
Amennyiben a részletfizetési késedelem meghaladja a 30 napot, az Avian Systems Kft. elállhat a szerződéstől. Ebben az esetben a Megrendelő köteles használati díjat fizetni, továbbá meg kell térítenie azt a kárt, amely a dolog rendeltetésszerű használatával járó értékcsökkenést meghaladja.

 

7. Szavatosság és jótállás
Felek a jelen ÁSZF-ben érintett áruk, termékek tekintetében a szavatossági és jótállási jogokat és kötelezettségeket a mindenkor hatályos és érvényes vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek, valamint az Avian Systems Kft. által kibocsátott visszaigazolásnak megfelelően kötelesek rendezni. Szavatosság, ill. jótállás ideje a terméknek a Megrendelő, vagy a Megrendelő megbízottja részére történő átadás-átvétellel indul.
Amennyiben Avian Systems Kft. a Megrendelő (vagy a Megrendelő által kijelölt másik szállító) által biztosított eszközöket, berendezéseket is beépít a szállított rendszerbe, úgy ezen eszközök, berendezések vonatkozásában a szavatossági vagy jótállási kötelezettség Avian Systems Kft.-t nem terheli, azok megfelelő működésének biztosítása – Szállító szakszerű munkavégzése mellett – Megrendelő felelőssége.

 

8. Megrendelő adatok, értesítési kötelezettség
Megrendelő köteles a pontos cégadatait az Avian Systems Kft. -vel közölni. Amennyiben a Megrendelő cégadataiban vagy gazdálkodását érintő jelentősebb tényezőkben változás állna be, Megrendelő köteles az Avian Systems Kft. -t arról írásban tájékoztatni. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az adataiban beállt változások alapján, amennyiben azok a hitelképességét jelentős mértékben negatívan érintik, Avian Systems Kft. jogosult a Megrendelő által leadott megrendelések teljesítésétől részben vagy teljesen elállni, illetve Megrendelő fizetési haladékát megvonni.

 

9. A szerződés megszűnése
Megszüntetés a felek megállapodásával
A felek közös megegyezéssel a szerződést a jövőre nézve megszüntethetik vagy a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal felbonthatják. A szerződés megszüntetése esetén a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak, és kötelesek egymással a megszűnés előtt már teljesített szolgáltatásokkal elszámolni. A szerződés felbontása esetén a már teljesített szolgáltatások visszajárnak. Ha az eredeti állapot természetben nem állítható helyre, a szerződés felbontásának nincs helye.
Megszüntetés egyoldalú jognyilatkozattal
A szerződést bármelyik fél írásban azonnali hatállyal felmondhatja, ha a másik fél a szerződésben vállalt lényeges kötelezettségét megsérti, és azt az írásban tűzött, ésszerű póthatáridőn belül sem orvosolja. A szerződés felmondása esetén a szerződés megszüntetésének a szabályait kell alkalmazni. A tartós jogviszonyt létrehozó, határozatlan időre kötött szerződést megfelelő felmondási idő alkalmazásával bármelyik fél felmondhatja.

 

10. Az ÁSZF hatálya
Jelen ÁSZF-et az Avian Systems Kft. a 2018. november 12. kezdődő hatállyal bocsátja ki. Megrendelő számára az ÁSZF az azt elfogadó nyilatkozatával lép őt is kötelező érvénnyel hatályba. Jelen ÁSZF a hatályba kerülésével kezdődően kiterjed a felek közötti minden jövőbeni üzleti kapcsolatra, mindaddig, amíg Avian Systems Kft. azt vissza nem vonja, és arról Megrendelőt írásban nem értesíti. Az Avian Systems Kft. jogosult az ÁSZF-et bármikor visszavonni, illetve helyette új ÁSZF-et kibocsátani, amit a www.dnn.hu weblapon tesz közzé. A visszavonás Megrendelővel történt közlését megelőzően Megrendelő által már leadott megrendelésekre, azok teljesítésére és szállítási szezonjára jelen ÁSZF marad hatályban.
Avian Systems Kft. fenntartja a jogot jelen ÁSZF rendelkezéseinek aktualizálására, módosítására, a módosítás hatálya azonban a már élő megrendelésekre és megkötött szerződésekre nem vonatkozik.
Jelen ÁSZF-et, valamint módosításait Avian Systems Kft. a honlapján (www.dnn.hu) mindenki számára elérhetővé teszi. Megrendelő a megrendelése aláírásával, vagy azt faxon, levélben, elektornikus úton (e-mail) elküldve elismeri, hogy jelen szerződési feltételeket megismerte, megértette, azokat elfogadta és kötelezettséget vállal azok betartására.

 

11. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
Ha jelen ÁSZF valamely rendelkezését érvénytelennek nyilvánítják vagy pedig a jelen ÁSZF valamely rendelkezése a továbbiakban nem alkalmazható, az ÁSZF visszamaradó rendelkezései továbbra is teljes hatállyal bírnak. Ilyen esetben azt a rendelkezést, amelyet érvénytelennek vagy egyébként alkalmazhatatlannak nyilvánítottak, oly módon módosítottnak kell tekinteni, ami lehetővé teszi a felek szándékainak, továbbá azoknak a gazdasági és jogi céloknak a megvalósítását, amit a felek az érvénytelen vagy nem alkalmazható rendelkezéssel el kívántak érni.

 

Budapest, 2018. november 12.

Avian Systems Kft.

Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies